Rólunk
Túlzás nélkül az erdőben töltöttem a gyerekkoromat. Az iskolatáska egy mozdulattal repült és a nap további része az erdőben zajlott. Én akartam az első virágot szedni a faluban, enyém kellett legyen az első nyom a havon, a legjobb szánkópályákhoz megvártuk a TSZ lovas kocsiját. Nyáron enni se mentünk haza, ettük a vadkörtét. Vagy semmit, csak haza ne kelljen menni. Később tájfutóként lehettem a madarak, a fák és a természeti értékek szerelmese. Munkám során az alapanyagokat az erdőből gyűjtöm össze. A madaraknak készített odú a saját lakhelyük egy elhalt részéből válik ismét fészekké – színben, alapanyagban, küllemben olyan, ami nekik a legjobban megfelel.
Ma is, a kertem végében nyílik az erdő, a hely, amit az otthonomnak érzek. Ha kimegyek, látom, mi történik a világban: a csemete fák nem fejlődnek, a mesterségesen telepített fenyőerdő elhal, helyükben - a madaraknak köszönhetően - növendék diók sarjadnak. Néha túl sokat akarunk elvenni és nem jól, kikapcsoljuk a természettől kapott készségeinket, elszakadunk. Újat veszünk, fényeset, ami a magazinban látható. Pedig a múlt szép. A nem erdei alapanyagoknál kizárólag újrahasznosított elemeket használok: rajtuk van az eltelt idő, szögek helye, kopások, a régi életük nyoma.
Megfordulok a műhelyemben, azt az erdőt látom, ami a bölcsőm volt – most is ringat. Bízom benne, hogy az általam készített tárgyak visznek valamit a világba ebből a szép üzenetből.
Obermajer Zoltán